stillmyhouse
Zed. 23. Budapest. UI/UX fejlesztő. Gazdaságinformatikus hallgató - #BGE. Hobbi blogger. Céltudatos, elszánt, öntörvényű, - egy kis akaratossággal megfűszerezve.
Az oldalnak nincs semmilyen koncepciója, szóval leginkább olyan dolgokról olvashatsz a későbbiekben, amik leginkább engem érdekelnek.
 
régi blogmodul

084. Gportal theme feat. Lady Gaga

2017.01.07. 12:37, Zed
//zedthemes.gportal.hu/portal/zedthemes/upload/770630_1483788522_06826.png

Sziasztok!:) Elnézést hogy tegnap nem jelentkeztem,és ma is már bőven dél után írok,de ma van a névnapom,amit tegnap délután a barátaimmal ünnepeltem meg egy helyi pizzériában. Erről a következő bejegyzésemben írni fogok!:)

Amiért most írok,az egy elvihető gPortál kinézet lenne,ami már korábban igaz hogy fent volt,de most módosítottam rajta több dolgot is. Először is átszerkesztettem magát a fejlécet,mert az előző verziója nem tetszett,így most sokkal inkább felbontásbarát lett. A többi már inkább nagyobb módosítás,ugyan is bekerült két script plusz egy css kód is a csomagba. Gergőnek köszönhetően rengeteg frappáns keretrendszer és script jelent meg gPortálra,amivel a portálunkat már teljesen moderné tudjuk alakítani,azonban több oldalon láttam már,hogy a scripteket csak beillesztgetik többen,de nem tudják hogyan testreszabni. Gondolok itt arra,hogy megjelenik a kiemelt kép,a bejegyzés címe pedig csak ott lifeg a kép alatt,vagy éppen a kép kellős közepén. Ebbe a sablonba én most beleraktam Gergő kiemelt képes scriptjét,és írtam hozzá egy css kódot,amivel blodmodul tartalmát szétszedtem,így a bejegyzések külön-külön modulban fognak megjelenni. És hogy orvosoljam a látott problémát,a bejegyzés címét is megformáztam,így nem fog kellemetlen helyen megjelenni a képen. Ha esetleg segítség szükséges,akkor nyugodtan írhatsz a bejegyzés alá,vagy a chatbe!:)

Csomag tartalma: PSD fejléc + képek / két .css kód - alapkód + különálló bejegyzések / kég script - lapozóefekt + kiemelt képes bejegyzések
Megjegyzés: elfelejtettem beleírni a segédletekbe,de ahhoz hogy külön állóak legyenek a bejegyzések,szükség lesz a css kódhoz a blogmodul kódjára. Ezt a modulkezelőben a 'modul linkje' ikonra kattintva megszerezhetitek,ami egy  nyolc jegyű kód,ami többnyire hármassal kezdődik. Ezt a kódot a css kódban a 36922192 helyére kell beilleszteni mindkét helyen! Kijavítva!
megnézem || élő-előnézet || letöltöm

 

083. So what

2017.01.05. 17:53, Zed
Címkék: thursday school tired
http://media1.giphy.com/media/pU7sdnxDPdxEA/giphy.gif

Thank you God. Már alig vártam hogy hazaérjek. Utálok csütörtökön létezni,mert annyira fárasztó bármit is csinálni hogy whaa. Eddig amiatt hisztiztem hogy nem aludtam eleget,most meg túlságosan is jól alszom,bár így is nyolc órám volt,ami nagyon kimerített így délutánra. Nemrég értem haza,még van egy életvitel leadandóm,ami teljesen kiment a fejemből,így azt még ma estig el kell küldenem az osztályfőnökömnek. Ahogy már említettem,túl jól aludtam,így sikerült később felkelnem a kelleténél. Azért szerettem volna reggel bemenni,mert nálunk van egy aranyszabály matekon: ha hiányzol dolgozatírásnál,akkor azt csak egy lyukas órában pótolhatod be. Mivel nekem napközben nincsen szabadidőm,csak reggelente érnék rá,így a ma reggel jól jött volna. Esetleg még azt tudom csinálni,hogy mivel holnap az első két órám magyar fakultáció lesz,az egyikről elkérném magam hogy bepótoljam.

Szerencsére nem aludtam vissza,így beértem dupla magyarra. Már többször is említettem,hogy az egyik kedvenc tantárgyaim közé tartozik elég régóta,viszont sajnos több problémám is van vele. Először is a tanárom hozzáállása. Tizedikben amikor a faktokra kellett jelentkezni,én voltam az egyetlen,aki már akkor mondta,hogy azért jelentkezem előkészítőre,mert én emelt érettségit szeretnék magyarból. Az előző tanévben amikor elkezdődött hivatalosan hét emberrel a fakt,akkor még annyira nem volt nagy jelentősége ennek,viszont azóta már csak öten vagyunk,és még mindig csak én mondom biztosra,hogy emeltezni akarok. Novemberben megbeszéltem a tanárnővel,hogy külön emelt feladatsorokat kapok,amiket akár a tanórákon is csinálhatok,mivel én a középszintes anyagot amúgy is megkapom az emeltel együtt. Ehelyett ugyan úgy folyamatosan a középszintet kapom meg mint a többiek,eddig még csak két emelt tételt javított ki nekem (mivel nekem kell őket kidolgoznom),és akkor csodálkozik,hogy itt van január,én meg elbizonytalanodom. Beszéltem anyuval,és úgy döntöttünk hogy keresek egy magántanárt,aki legalább felkészít rendesen,mert hiába vagyok elszánt és próbálok megtenni mindent ezért,ha a tanárnő még arra sem méltat,hogy foglalkozzon velem.
A magyarórák után jött egy matek,amin szerencsére nem csináltunk semmi megterhelőt,csak a tanárnő elmondta az eddigi átlagokat,majd gráfoztunk az óra maradék idejében. 2,6 az átlagom. Szégyen de ez van. A többi tantárgyból bőven négyes-ötös vagyok,mindig matekból leszek csak hármas. Sőt,lehet az idén még az sem:D A holnapi dogám fog eldönteni mindent elméletileg,szóval még arra is kéne tanulnom.
Ezután jött az énekóra,ami most whaaa rohadt jó volt,mert Curt Cobain életéről néztünk egy dokumentumfilmet. Sosem rajongtam érte különösen,talán csak a Smells Like Teen Spirit az egyetlen szám amire azt mondom tetszik,de most hogy több mindent tudtam meg róla,jobban átérzem a művészetét - ha lehet egyáltalán annak nevezni.
Franciaórán azok feleltek,akikre a tegnapi órán nem jutott idő,és mivel én már feleltem nem csináltam semmi,csak rajzolgattam a füzetem borítójára. Miután mindenki lefelelt,valahogy szóba jött a továbbtanulás,így a tanárúr mindenkit kifaggatott,hogy hova adjuk majd le a jelentkezésünket.
Az utolsó két órám biosz fakultáció volt,aminek legalább van értelme,mert mivel csak is kizárólag az érettségire készülünk,rengeteget tanulunk és egy csomó érettségi feladatot megcsinálunk minden órán. A mai órákon végigcsináltuk a 2005-ös érettségit,ami valamivel könyebb volt mint pl. a tavalyi,így nem is sikerült olyan rémesen,mint ahogyan azt elképzeltem.

082. New Year TAG

2017.01.04. 19:06, Zed
http://www.ilikeiwishiheart.com/wp-content/uploads/2013/12/new-years-eve_gif.gif

Már több blogon,illetve twitteren is láttam ezt a New Year taget,ami nem másról szól,mint tíz random kérdésről,amik a tavalyi év utolsó napjait,illetve az év legszebb pillanatait idézik vissza.

01. Hol töltötted a szilvesztert?
Több helyre is hívtak,végül az egyik haverommal csapattunk egy garázsbulit. Az utolsó pillanatokig úgy volt hogy az osztályom egy részével töltöm a bulit,de mivel nehézkes lett volna megoldanom a hazafuvart,ezért inkább itt maradtam helyben,amit nem bántam meg,mivel nagyon jól éreztem magam.

02. Mit ittál szilveszterkor?
Mivel most antibiotikumot szedek,nem volt számomra olyan széles a választék,ezért inkább most csak üdítőt ittam meg éjfélkor a rend kedvéért pezsgőt.

03. Volt újévi fogadalmad?
Őm,nem emlékszem rá hogy tettem volna,de szerintem nem. Pár éve még megfogadtam ilyenkor dolgokat,például hogy jobban tanulok vagy kevesebb hülyeséget csinálok,de végül beláttam,hogy felesleges olyasmit megfogadni,amit nem tudsz megvalósítani.

04. Van-e olyan dolog,amit elfelejtenél a tavalyi évből?
Igen van,sajnos több is. Ezek olyan dolgok,amiken már nem tudok változtatni,sőt felejteni sem túl könnyű,szóval ... igen,elég nehéz.

05. A legszebb 2016-os emléked:
Nehéz választanom,mivel elég sok jó dolog történt velem a tavalyi évben. A legszebbnek talán a horvátországi nyaralásunkat mondamám,ami csodálatosan sikeredett,és egy örök élmény a számomra!

06. Ami tetszett 2016-ban:
Húha,először is hogy betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. Nagyon szerettem már volna felnőtt lenni,ami most már belegondolva fura,hiszen semmi sem változott,maximum néhány korábban illegális dolog legális lett,és talán ennyi. Nagyon örülök hogy tavaly több jó horrorfilm is megjelent. A kedvenc műfajom,és az elmúlt évek filmjeihez képest a tavalyiak,mint például a Vaksötét,az Amikor kialszik a fény,és a Démonok között második része elég jól sikerült.

07. Ami nem tetszett 2016-ban:
Nem volt fehér karácsony. Nem sikerült az előrehozott érettségit összehozni,így az idén öt tantárgyból érettségizem négy helyett. Donald Trump lett az amerikai elnök. Rengeteg tehetség hagyott itt bennünket,ami legjobban megrázott talán Christina Grimmie gyilkossága.

08. Amit megtanultam 2016-ból:
A tizennyolcadik születésnapi bulimon kár volt a vodkát keverni mindennel. Nem csak azt felejtettem el hányadikat ünnepeltem,de még azt is hogy én voltam az ünnepelt.

09. Mik a terveid az idei évre?
Mindenféle képpen olyan tervek,amiket már korábban elterveztem. Mivel az idén érettségizek,szeretném ha minél jobban sikerülne,illetve felvennének egy jó egyetemre. Emellett már szeretnék elkezdeni dolgozni,és próbálni a saját lában megélni Budapesten!

10. Egytől tízig hány pontra értékelnéd 2016-ot?
Egy erős hetes.

081. Running out of time

2017.01.04. 17:36, Zed
http://s3.favim.com/orig/150306/black-and-white-happy-header-life-Favim.com-2535362.jpg

Never been so positive. Azt hiszem ideje belátnom,hogy anyunak tényleg igaza van mindenben. Ezt nekem mindig is nehéz volt elismernem,mert utálom amikor előre tud mindent,majd ilyen sunyi mosollyal rámnéz és "Na,én megmondtam!" ... Imádom. Nyáron teljesen felborult a napirendem,az időérzékem pedig azóta sem tért vissza. Hétvégenként képes vagyok akár hajnalig fent lenni,reggel pedig értelemszerűen nem bírok felkelni. Már több hónapja elég nehezen alszom,nem elég hogy csak pár órát,de azt is végigszenvedem kb.,és bármit próbáltam ez ellen tenni,nem jutottam semmire. Egészen máig. Eddig tényleg az volt a legtermészetesebb a számomra,hogy estig elütöttem az időt,utána meg éjfélig sorozatoztam,emiatt csak öt-hat órát tudtam aludni. Tegnap este nem tudom mi történt,de már tízkor kikapcsoltam a gépet és elaludtam,konkrétan néhány perc alatt. Amit azért nem értek,mert abszolút nem fáradtam el semmiben,így olyan fura volt hogy majdnem kilenc órát végigaludtam. Ráadásul,reggel megint nem volt első órám,így lazán felkeltem,összekészülődtem és elindultam suliba mindenféle nehézség nélkül.

Az első órám matek volt,aminek most nagyon örülök,mivel tegnap már említettem,hogy már csak az érettségire készülünk elő,és pont félévi előtt vesszük a legegyszerűbb tételeket,így még van esélyem javítani. Most egy picit nehézkesen ment figyelni is meg érteni is amiről beszéltünk,bár még mindig jobb mint hetedik órában,amikor már olyan fáradt vagyok,hogy két számot sem tudok összeadni.
Utána jött a francia óra. A tegnap átbeszélt és persze megtanult tételekből feleltünk. Csak négyest kaptam,amit azért nem értek,mert egy betűt sem tanultam rá,a szünetben olvastam csak át,és valamiért megmaradt a fejemben. Félelmetes hogy így is képes vagyok jó jegyet kapni,vajon mi lenne ha tanulnék is?
Szerencsére hamar elment az idő a felelgetéseknek köszönhetően,így mintha előbb kezdődött volna a töri óra. Unom már,hogy már négy éve ugyan az a sablonszerű tanóra megy. A tanárúr altató hangon dörmög,mi meg a fejünket támasztva alszunk a padban. Szerencsére fél óra után befejezte a mondanivalóját,majd felvilágosítást tartott az idei felsőoktatási jelentkezésről. Nem mintha mi már nem jártunk volna utána,de azért rendes volt tőle hogy erre rászánt tizenöt percet. Még mindig nem tudom mit kezdjek magammal,a hétvégén sajnos különtanárnál magyarozok,pedig rászántam volna egy napot,hogy utánanézzek milyen képzések vannak az egyetemen kívül.
Az altató után visszarázódtam a napirendbe egy jó kis angol órával. A fogalmazás amit tegnap írtam ötös lett,habár egy akkora hülyeséget írtam bele,hogy a tanárnő rosszul lett állítólag javítás közben. Hát én jót szórakoztam rajta,mondhatom meg sem lepődtem magamon. Miután átbeszéltük a hibákat,átbeszéltük az igeidőket többszáz feladaton keresztül,majd utána szóban gyakoroltuk ezeket.
Az utolsó órám nyelvtan volt,ami iszonyatosan hosszúnak tűnt. Először is átbeszéltük hogy az idén még milyen témákat fogunk érinteni a tanmenet során,majd előre megbeszéltük hogy mikor fogunk dolgozatokat írni,majd nekiálltunk irodalmazni,mivel állítólag jól haladunk az anyaggal. Szerencsére csak az avantgarde-ot fejeztük be,majd elkezdtünk összefoglalni. Két hét múlva témazáró. Oh'yeah!

Órák után már készültem hogy elindulok haza,de az egyik osztálytársam szólt,hogy páran összeülnénk az Amigoba kajáln,és örülnének ha felük tartanék. Mindenféle gondolkodás nélkül igent mondtam,mivel szeretek társaságban,főleg az osztálytársaimmal lenni,meg pluszban rohadtul éhes is voltam. Gondoltam rá hogy megörökítem ezt a pillanatot,mivel ritka hogy ennyire jól érezném magam egy nap,mindenféle agyfasz nélkül. Aztán eszembejutott amikor tavaly nyáron Horvátországban bent ültünk egy étteremben,ami csak szinte fiatalokkal volt tele,és mást sem csináltak mint a kaját fotózták.

080. Twitter themebase feat. Charlotte Flair

2017.01.03. 20:52, Zed
Bow down to the Queen!

Ahogy ígértem,meg is hoztam a grafikai frissítést,ami ezúttal egy Twitter téma lett. Gondolkodtam rajta hogy mit is kéne csináljak,és mivel twitter témát már régen csináltam,ezért úgy döntöttem készítek egyet.
Használata egyszerű: a .zip fájlt kibontod,és a benne lévő .png fájlokat egyszerűen feltöltöd Twitterre. Ha a feliratokat módosítanád,vagy az egészet átszíneznéd,akkor a PSD kellékek nevű mappában megtalálhatjátok a fejlécet szerkeszthető formátumban!:) Letöltésért kattints ide

 

thisismyhouse
© 2016-2018

 

 

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!