stillmyhouse
Zed. 23. Budapest. UI/UX fejlesztő. Gazdaságinformatikus hallgató - #BGE. Hobbi blogger. Céltudatos, elszánt, öntörvényű, - egy kis akaratossággal megfűszerezve.
Az oldalnak nincs semmilyen koncepciója, szóval leginkább olyan dolgokról olvashatsz a későbbiekben, amik leginkább engem érdekelnek.
 
I am an Artist, a painter without brushes.

find me in dubai

2018.04.17. 19:42, zed
harmadik bejegyzés

Egy hajszál tart vissz attól, hogy felhagyjak ezzel az egész munkába járósdival, és kiköltözzek Dubajba rúdtáncosnak. Nem abból van elegem, hogy korán kell kelni, vagy hogy a nap nagyobb részét Pesten töltöm. Ezt még élvezném is. Hanem annyi buta ember van, hogy meg tudnék már bolondulni. Attól a perctől kezdve, hogy felszállok reggel a vonatra, egészen amíg este haza nem érek, a sok nyomorékot hallgatom. Kezdem úgy érezni, hogy megutálok mindenkit, és antiszociális leszek. Vagy lehet már az is vagyok, nem tudom.

Egy picit elgondokodtam azon, hogy vajon miért nincs az embereknek önálló véleményük, és folyamatosan csak egymást ismételgetik. Sajnálom, de ez már megint ilyen politikai agyfasz, de úgy látszik még egy darabig ez téma lesz itt a blogon. Már arra a szintre jutottam, ha mégegyszer meghallom valakitől hogy migráns, akkor eret vágok, de előtte arconköpöm és bemosom a képét annak, aki mondta. Emberek. Nyert a szeretett kormányotok. Mivel megígérték hogy majd tesznek az ügy érdekében, akkor valószínű előbb utóbb eltűnnek a 'migránsok' Pestről. Bár nem tudom mi értelme van annak, hogy minden sötétbőrű külföldit után megfordulunk, és a háta mögött pusmorogjuk rá, hogy "buzi bevándorló" meg hasonló történetek, már nem is nagyon érdekel. Valószínű előbb találkozok migránssal, mint mélyszegénységgel, magas adóterhekkel, elvándorolt barátokkal és családtagokkal, bedölt hitel miatt kopogtató végrehajtóval, családon belüli erőszakkal, mindene átívelő rendszerszintű korrupcióval, rossz egészségügyi ellátással és túlterhelt diákokkal / tanárokkal. Röhej.

Tegnap nem dolgoztam, viszont nem is voltam itthon valami sokat, mert rengeteget kell mászkálnom földhivatalba / ügyvédhez, ezért szinte alig tudtam pihenni valamit a hétvége után. Tavaly ugyanígy áprilisban volt hasonló a helyzet, amikor a régi házunkat adtuk el, akkor is folyamatosan ügyvédhez jártam. Pedig elterveztem hogy majd leugrok a kondiba egy picit, vagy hogy nekiállok végre festeni, de annyira elszívja minden az életerőmet, hogy inkább csak ülök és ehh. Ezért este abban a minimális szabadidőmben inkább azzal foglalkoztam, hogy az RT-ről végre átpakolhassam a tartalmakat a régi Deviantartomra. Nem sikerült mindent visszatöltenem, mivel ahogy elnéztem, a kellékek egy nagyobb része már lassan három éves, eléggé elavultak, ezért egy kicsit helyrepofozom őket, mielőtt újra felraknám őket az oldalra.

Közben elkezdtem dolgozni egy Gportál sablonon, amivel jelenleg is szarakodok. Megpróbálom holnap befejezni, és időben felrakni. Addig is, béke veletek.

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

thisismyhouse
© 2016-2018

 

 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre